2010. augusztus 12., csütörtök

Döntöttünk

0 megjegyzés Megosztás
Végül úgy döntöttünk, egy hét múlva elutazunk. Belekalkuláltuk, hogy a szmog helyzet javult, felélénkült a szél, és esett némi eső is, ill. a moszkva környéki tüzek is csökkennek. Persze a helyzet nem ideális, de a jövő hétre már elviselhető hőmérséklet ígérkezik.

Az utolsó pillanatban átszervezni logisztikai, munkaügyi és anyagi okokból is elég nagy fegyvertény lett volna.

Hát így...:)

2010. augusztus 10., kedd

Dilemma

0 megjegyzés Megosztás
Mivel már -normális esetben- rég be kellett volna fizetnünk mindent az utazási irodának, és mivel tudtuk mindketten, hogy az út elmaradása vis major lenne, elsétáltunk megint az 1000útba, hogy mik a lehetőségek. Kis magyar mentalitással feltételeztük előre, hogy kekeckedni fognak. De nem.

Jaroszlav egy cuki, mellesleg Péter is:) Teljesen értik, hogy mit gondolunk, és teljesen reális, amit ők szeretnének. Végül abban maradtunk, hogy csütörtökig eldöntjük, mi legyen: Ha a légitársaság nem engedi átfoglalni a jegyet, és a reptér működik, akkor valszeg most megyünk. Ha a jegyet sikerül átfoglalni, akkor pedig egy hónap múlva.

Ha átfoglalunk, akkor segítenek nekünk a vonatjegyet is meg a Jekatyerinburgi dolgainkat is átrakni.

Aztán elpolemizáltunk azon, hogy mi fiatalok és erősek vagyunk, és amúgyis megszoktuk a belbudai mocskos levegőt, szóval észre sem fogjuk venni a moszkvai szmogot:) Kész szerencse, hogy nem 70 felé járó galyatetői házaspár vagyunk...:))

2010. augusztus 8., vasárnap

Csernobil szindróma...

0 megjegyzés Megosztás
Elég ijesztő:

Az orvos-blogger beszámolója szerint a Kremltől 10 kilométerre lévő kórházban, ahol még csak nem is hallottak légkondicionálóról, olyan sűrű a füst, hogy az ügyeleti szoba ajtajából nem látni a folyosó végét. A műtőkben és az intenzív osztály kórtermeiben a zárt ablakok ellenére beszivárog és megáll a füst. Nem csoda, hogy az intenzív kezelésre szorulók mindegyike (!) elhunyt az elmúlt napokban. "Két napja 17, tegnap 16 halottunk volt" - írja. A betegek többsége az oxigénhiány, egy kisebb része pedig hőguta következtében halt meg.

"A hullaházban csak az elmúlt huszonnégy órában 65 halott gyűlt össze, ezek fele a környékbeli lakásokban halt meg. A hűtőrekeszek megteltek, ezért a hullákat állva, egymáshoz támasztva tároljuk" - áll a blogger szombati bejegyzésében.

Forrás, részletek és tovább erre (index)

2010. augusztus 7., szombat

Ellentmondások

0 megjegyzés Megosztás
Persze mi is némileg aggódva kémleljük az eget. Az időjárási portálok matematikai modelleken alapuló előjelzéseket adnak. Érdekes módon az általam leggyakrabban használt weather.com -on sokkal pesszimistább a jövő:

10-Day Forecast for Moscow, Russia

Today
Aug 07
Mostly Sunny 39°/23° 10 %
Sun
Aug 08
Sunny 38°/23° 0 %
Mon
Aug 09
Sunny 38°/23° 0 %
Tue
Aug 10
Mostly Sunny 34°/21° 10 %
Wed
Aug 11
Mostly Sunny 34°/20° 20 %
Thu
Aug 12
Partly Cloudy 33°/20° 20 %
Fri
Aug 13
Mostly Sunny 33°/19° 0 %
Sat
Aug 14
Mostly Sunny 32°/18° 0 %
Sun
Aug 15
Partly Cloudy 30°/17° 10 %





Ez pedig a gismeteo.ru- ról van: (hajtás után, mert szétszedi az oldalt)

Érdekes összehasonlítani:)  Nem tudom, hogy vajon az oroszok most magukat bíztatják, vagy ez még a régi időkből ismert szedálási kamupolitika része-e...
Biztatóbb, hogy egyes független amerikai portálokon hétfőre már tényleg jósolnak esőt.


2010. augusztus 5., csütörtök

De mi optimisták vagyunk:)

1 megjegyzés Megosztás
[17:01:41] Én: moszkvában szükségállapot van :(
[17:01:54] Ő: hajjaj
[17:02:55 | Módosítva 17:03:01] Ő: nemtom hogy ez 2 hét alatt fog-e rendeződni
[17:03:04] Én: én sem
[17:03:13] Én: elvileg tud rendeződni, kell hozzá egy bazi nagy eső
[17:03:28] Én: széllel
[17:03:35] Ő: az a baj, ogy az utazási iroda esetében ez meg vis major
[17:03:49] Én: igen, szerintem is
[17:03:57] Ő: olyan mintha forradalom lenne
[17:03:58] Én: én mondjuk elmennék, hacsak nem tilos...vagy lehetetlen...
[17:04:03] Ő: én is :)
[17:04:12] Ő: legfeljebb együtt halunkmeg : :P
[17:04:17] Én: jóóóóóóóóóó:)
[17:04:32] Ő: de az utolsó nap a feneked fölé tetoválom, hogy Pupu!
[17:04:37] Én: jóóó:D
[17:04:52] Ő: amit ha túlélsz, majd átírhatsz :-PPP

Füst felhők

0 megjegyzés Megosztás
A vészhelyzetek minisztériuma szerda reggel azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában további több mint négyszáz helyen lobbantak fel a lángok, miközben alig háromszáz helyszínen sikerült csak megfékezni a tüzet. Tájékoztatásuk szerint körülbelül 520 helyszínen, összesen csaknem 190 ezer hektáron ég az erdő jelenleg az országban, miközben egy nappal korában még "csak" 172 ezer hektáron pusztítottak a lángok.
FH (2010.08.05.)
130 éve nem volt ilyen meleg Moszkvában.

Sűrű füst lepte el szerdára az orosz fővárost, amelynek környékén több helyen is erdőtüzek pusztítanak. Az AFP helyszíni tudósítása szerint a füstöt még a moszkvai metróalagutakban és a zárt irodaépületekben is lehet érezni.

Helyszíni beszámolók szerint kora reggel alig háromszáz méteres volt a látótávolság Moszkvában, ahol még a belváros hatalmas épületei is eltűntek az érdeklődők szeme elől. A külvárosokban - elsősorban Moszkva keleti részén - még rosszabb a helyzet, ott helyenként csak húsz méterre lehet ellátni a füst miatt - jelentette a RIA Novoszty orosz hírügynökség, hozzátéve, hogy a város repterei ennek ellenére a megszokott módon üzemelnek.
Moszkvában egyre nagyobb a hőség, a levegő a füstköd miatt szinte mérgező: a tiszti főorvos ezért azt tanácsolta a főváros lakóinak, hogy lehetőleg utazzanak el. Közben az erdő- és tőzegtüzek tovább dúlnak szerte az országban, és már ötven ember vesztette életét a lángokban. A hőmérséklet is tovább emelkedik a fővárosban, péntekre 40-42 fokos hőségre számítanak a meteorológusok, de azt remélik, hogy azután már lehűlés következik, igaz mindössze 4-6 fokkal csökkenhet majd a hőmérséklet.